Archív

2015.10.25.

Megyei II.osztály Déli csoport 11.forduló

Híd SC - Borota 3 - 1 (2 - 1)
A csapat ezzel feljött a 13. helyre.

adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=1059589

 

2015.10.11.

Meg van a 2. győzelem is!

Híd SC - Tompa 5 - 1

 

2015.10.04.

Megszerezte első győzelmét a Híd SC!

Tavaly még kicsit furcsa lett volna ez a főcím a 8. fordulóban.

A tavalyi szezonban házon belül kudarcnak könyvelték el, hogy a Híd SC - melynek az utolsó fordulóban saját kezében volt a sorsa - végül is csak második helyen végzett a megyei I. osztályú bajnokságban.

 

A játékosokat szélnek eresztették, és új alapokra helyezték a csapatot. Egy jóval alacsonyabb büdzsével, főként helyi fiatalokra építve a megyei II. osztály Déli csoportjában indult el a gárda. A Kecelre távozó edző Vanó Sándor kispadját pedig a kiváló bajai utánpótlás szakember Kovács József vette át, akinek neve eddig egybeforrt az általa alapított Kinderball SE-vel.

Az ő kezei között kezdte meg a munkát többek közt Hangya Szilveszteris (jelenleg a Vasas játékosa), aki legutóbb benne volt Bernd Storck keretében is.














De vissza térve a Híd SC-re, a csikó csapat a várakozásoknak megfelelően nagy pofonokba nézett bele a bajnoki rajton. Egy 0 - 4 Nádudvaron, egy 1-6 odahaza a Kelebia ellen, és egy 9-0-ás zacskó Katymáron.

Ezt követően azonban már nem szerepelt pofozógépként a gárda, hiszen bár Sükösdön még 3 - 0-ra kaptak ki, de a Hajós csak 2 - 1-re tudott győzni Baracskán, Szentivánon pedig Ribár Zsolt góljával kaptak ki 1 - 0-ra.

Most vasárnap viszont felcsillant a remény, hiszen a Szentistván nem csak, hogy nincs bombaformában, de 3 játékosát el is tiltották az előző heti kelebiai kiállítások miatt, valamint egész ősszel nem tud a csapat saját "oroszlánbarlangjában" játszani, hanem a Vasváriba kényszerül.
Vasvári lelátó










 

A nézők ezt mindenesetre nem bánták, hiszen több mint 150-en látogattak ki a találkozóra, ami azért is szép, mert a BLSE meccseire sem szoktak többen.

A találkozón az egyik ifjú tehetség Ferenczi Máté 2 góljával gyorsan vezetést szerzett a Híd, ám Holczer Csaba egy gyönyörű egyéni akció végén betalált, így szünetre 1 - 2 -vel vonultak a csapatok.
Sőt az 55. percben a Szentetyien erőcsatára Majoros Benceegyenlíteni is tudott. Az utolsó szó azonban a Híd-é maradt. A szélső hátvéd Németh Roland ugyanis élete gólját szerezte, amire így emlékezett vissza a mester:

www.youtube.com/watch?v=5Y7iIpt0J8w

A harmadik gól:

www.youtube.com/watch?v=BelXOFH28FQ

Forrás: https://www.bacskiskunfoci.hu/tartalom/cikk/325644_megszerezte_elso_gyozelmet_a_hid_sc

 

2015.03.16.

Nem tud hibázni a KHTK és a Híd – megyei I-es eredmények és videók

A nemzeti ünnep miatt minden találkozót szombaton rendeztek meg a megyei labdarúgó első osztályban. Az éllovasok magabiztos győzelmekkel biztosították helyüket a versenyben. A Tiszakécske – Harta volt a forduló legizgalmasabb összecsapása, hiszen öt találat és öt piros lap született.

Híd SC – Kecel FC 5-0 (3-0)

Nagybaracska: Kraft (Székely 89.), Csengő, Vedelek (Gyenei 65.), Viszmeg, Brukner, Novotnik (Balázs 75.), Hernády (Farkas 50.), Szentgyörgyi, Vata, Szöllősi
vezetőedző: Vanó Sándor

Kecel: Frittmann, Orcsik (Herczeg 33.), Sendula J., Sendula P., Bánszki, Papp, Horváth, Filus, Gombár, Puczi, Batánovics
vezetőedző: Herczeg Róbert

gsz.: Szöllősi (13., 47., 88.), Szentgyörgyi (22., 44)

Mérkőzés utáni nyilatkozatok, értékelések:

www.youtube.com/watch?v=FjVdJLlmxfs

Forrás: kesport.hu/2015/03/16/nem-tud-hibazni-a-khtk-es-a-hid-megyei-i-es-eredmenyek-es-video/

 

2015.03.09.

Megye I: Sima győzelemmel menetel tovább a KHTK, tapad a Híd SC

2015. márc. 9.

Ezen a hétvégén sem változott az bajnoki címért folyó versenyben semmi, a KHTK és a Híd SC ezúttal idegenből hozta el a pontokat. A félegyháziak simán verték a KLC-t, míg a Híd ugyan ismét megizzadt Tompán, de Hernády góljának köszönhetően továbbra is csak három pont a lemaradásuk.

A többi meccs közül elsősorban a Bácsalmás kalocsai sikerét kell kiemelni, hiszen a bronzért folyó csatában talán mindent eldöntő előnyt szerzett 1-0-os sikerével Florin Nenad csapata, még ha nagyon sok is van hátra a bajnokságból. A PVSE így már öt ponttal előzi meg a Kalocsát, igaz, egy meccsel többet játszottak.

Ami az első körben hazai pályán nem sikerült, az most összejött a Tiszakécskének, Ézsiás Gábor csapata Kunszállásról hozta el a pontokat. A TVSE-nél összeállt a Kalmár-Káli duó, mely az élvonal egyik legveszélyesebb csatárpárosa lehet, kettejük közül most Kalmár talált a kapuba, aki máris 3 gólos tavasszal.

Élvezetes és izgalmas meccset vívott a Soltvadkert és a Kiskunmajsa, mely hazai örömöt, no meg hét gólt hozott. Kitl József együttese alaposan kicserélődött télen, ám annyi leszűrhető, hogy senki sem mehet majd biztosra ellenük tavasszal, még ha most pont nélkül is maradtak.

Az alsóházi derbit a Kiskunhalas nyerte a Harta ellen, így a két sereghajtó 7-7 ponttal áll. A Kunszállás, valamint a Kiskőrös ellen pont nélkül maradó Kecel sem dőlhet hátra így, hiszen hamarosan lőtávolba kerülnek a kiesés elleni harcban.

Kecskeméti LC – Kiskunfélegyházi HTK 0-4 (0-2)

KLC: Beke – Márki, Molnár, Kovács A., Pap (Szalai 78.) – Garaci (Fűz 61.), Péntek (Horváth 78.), Kovács Z. – Ihos (Bánhidai 84.), Parti (Berezvai 61.), Nagy L.

Edző: Márton Pál

KHTK: Jelen – Ábel, Sándor, Valkai, Forgó (Vojtovics 77.) – Katona (Némedi 2.), Palásti, Csurka (Balog 75.), Tóth (Szabó T. 63.) – Zs. Juhász, Kis.

Edző: Némedi Norbert

Gól: Kis (10.), Valkai (41.), Némedi (57.), Zs. Juhász (76.)

Kunszállás – Tiszakécske 0-2 (0-1)

Kunszállás: Gyenes – Vincze, Lapsánszki, Bertus, Dr. Kövecs – Jusztin, Lóczi, Jókai (Szalai 58.), Pöszmet – Mizsei F., Kertész.

Edző: Kertész Károly

TVSE: Varga O. – Virágh, Sztehlik, Forgó, Bene – Hegedűs, Bagi (Szabó A. 55.), Nagy D., Teixeira – Káli, Kalmár.

Edző: Ézsiás Gábor

Gólszerző: Kalmár (11.), Virágh (47.)

Kiskunhalas – Harta 2-0 (1-0)

Kiskunhalas: Gerner – Fomumbod, Szabó T., Tóth T., Csikós – Kárász, Beke, Bogdán, Gillich B. – Tóth R., Gomez.

Edző: Kis Péter

Harta: Bebők – Vincze, Kövesdi, Szabadi, Kiss (Szilasi 75.) – Gillich R., Csehi, Bálint, Lisztmaier (Schuckert 60.) – Lázár, Erdősi (Dénes 74.).

Edző: Badó Gábor

Gól: Tóth R. (38.), Tóth T. (85.)

Soltvadkert – Kiskunmajsa 4-3 (3-2)

Soltvadkert: Eifert – Móczár, Tasnádi, Varga, Radics – Kerekes, Szamosi, Kővári, Pálinkás – Csernik, Soproni.

Edző: Hatvanyi Edvárd

Kiskunmajsa: Batik – Domán (Csupity 46.), Kerepeczki, Vincze, Kozák – Balog, Nagy, Bognár, Kitl – Lőrik (Kis 54.), Pék.

Edző: Kitl József

Gól: Soproni (4.), Csernik (20.), Pálinkás (30.), Kerekes (52.) ill. Lőrik (1.), Pék (8.), Kitl (80.)

Kecel – Kiskőrös 1-2 (0-1)

Kecel: Kapitány – Ficsor (Kovács 72.), Sendula J., Herczeg, Bánszki – Papp, Horváth, Prucser, Gombár – Puczi, Kolompár (Doszpod 62.).

Szakmai igazgató: Doszpod Ferenc

Kiskőrös: Tóth – Agócs, Fekete, Rimár (Gyurián 83.), Sárközi – Kriskó (Markó 54.), Madácsi, Somlyai, Rácz – Buzás (Miklós 84.), Füleki (Bajusznács 86.).

Edző: Agócs Zoltán

Gól: Gombár (92.) ill. Füleki (4., 81.)

Kalocsa – Bácsalmás 0-1 (0-1)

Kalocsa: Varga S. – Sára, Pandúr (Facskó 77.), Vuits A., Márkus – Kárpi (Farkas 60.), Vutis V., Jánosi, Kohány G. – Kohány B., Keszthelyi.

Technikai vezető: Farkas Krisztián

Bácsalmás: Zsembery – Ivkovics, Snyehola (Varga 63.), Popovics, Bögre – Sovilj (Sztojanovics V. 71.), Szávuj, Sztojanovics M., Rothpflug – Németh, Schneider (Józsa 54.).

Edző: Florin Nenad

Gól: Popovics (8.)

Tompa – Híd SC 0-1 (0-1)

Tompa: Zarics – Szabadi, Balazics, Szakál, Kuntics – Makula, Deák (Marancsik 86.), Szegedi (Óvári 56.), Varga – Suknovics (Grósz 90.), Petyarity (Mucsi 73.).

Híd: Kraft – Csengő, Kovács, Strigencz, Viszmeg – Brukner, Novotnik, Hernády, Farkas – Szentgyörgyi (Follárdt 80.), Szöllősi (Balázs 89.).

Edző: Vanó Sándor

Gól: Hernády (30.)

Tabellák a megyei szövetség honlapján!

Forrás: https://kesport.hu/2015/03/09/megye-i-sima-gyozelemmel-menetel-tovabb-a-khtk-tapad-a-hid-sc/

 

2015.01.30.

Spinning edzés a HÍD SC-nél

www.youtube.com/watch?v=XKnxviaVJh8

 

KESPORT.hu interjú Vanó Sándorral:

kesport.hu/category/megyei-labdarugas/

Vanó Sándor elégedett a Híd SC őszével – a bajnoki címre hajtanak

2015. jan. 16.
 

A megyei futballban is a felkészülésé a főszerep, így ebben az időszakban igyekszünk több csapat edzőjét is megszólítani oldalunkon. Nagy Lajos (Városföld) és Márton Pál (KLC) már beszélt a csapataik előtt álló feladatokról, ezúttal Vanó Sándort, a megyei élvonalban második helyen telelő Híd SC mesterét kerestük meg, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.

A második helyen telel a csapat, hogyan értékelné az őszi szezont?

Nyáron  6 játékosunk (Sibalin, Lógó. Koch, Vata, Herczeg és Várnagy) távozott, akik szinte valamennyien alapembernek számítottak. Sajnos az ifjúsági csapatban még nincsenek olyan kaliberű játékosaink, akik úgy tudták volna pótolni a távozókat, hogy ne legyen jelentős visszaesés az eredményességbe, így új igazolások után kellett néznünk, méghozzá olyan megfontolással, hogy fiatalítani kívántunk. Őszi teljesítményünket nézve, igazolásaink jól sikerültek. Szöllősi (aki nem mellesleg 20 góllal vezeti a góllövő listát), Szentgyörgyi és Kovács remekül illeszkedtek az újraformált együttesbe, de  nem okozott csalódást  Novotnik, Nébl és Follárdt sem.  Jóleső érzéssel mondhatom, hogy nagyon hamar CSAPAT lett a csapat.  Az őszi ezüstérmet, egy nagyon szép eredménynek tartom, még akkor is, ha 3 vereség is becsúszott. Jó azt visszahallani, hogy tetszetősen  és sportszerűen játszik a Híd SC. Utóbbi számomra külön szívügy és büszke vagyok, hogy zsinórban  négyszer érdemeltük ki a legsportszerűbb csapat  címet.  Az, hogy akár bajnokesélyesnek is számítunk, igencsak megsüvegelendő, mert  nagyon sokszor elég mostoha körülmények között tudunk készülni a mérkőzésekre. Az infrastruktúrában bizony van mit tennünk, hála a TAO adta lehetőségeknek, van esély a fejlesztésekre. Ha  a nagyobb múltú egyesületekhez mérten lassabban is, de fejlődünk ezen a téren is. Komoly eredménynek tartom, hogy 70 utánpótláskorú focistánk van,  80 százalékuk nagybaracskai és csátaljai  fiatal. Ez az egyesületnél dolgozókat arra kell kötelezze, hogy akarjon fejlődni és fejleszteni, és ne csak frázisok hangozzanak el. A magyar fociban abból már van sok.  Nekünk itt van a magyar foci, nekünk  itt kell nem “okosnak”, hanem tevékenynek lenni.

Mikor kezdték a munkát, mennyi felkészülési meccset terveznek?

A felkészülést január 12-én kezdtük el, ami a február 28-i bajnoki mérkőzésig 7 hetet jelent, heti 4 – 5 edzéssel. A felkészülés első részében teremben és a szabadban felváltva edzünk, de szerepel a programban például spinning is. Lekötött felkészülési mérkőzéseink megvannak, január utolsó hétvégéjén már játszani szeretnénk, de még  várjuk a megkeresett csapat visszajelzését.

Várható mozgás a keretben?

Új igazolást nem tervezetünk, viszont Vata Zalán jelezte, hogy szeretne visszatérni hozzánk, akit szívesen fogadunk. Rajta kívül öt U 21-es  játékosunk,  Aladics, Ferenczi, Bleszity, Farkas és Várhalmi kapnak lehetőséget.

Milyen tavaszra számít, hogy látja a bajnoki esélyeket?

Tavasszal nagy lesz a versenyfutás bajnoki címért, illetve a dobogós helyezésekért. Véleményem szerint, bár lépés előnyben van a remek Kiskunfélegyházi HTK, több csapat is harcban lesz a bajnoki címért. Azon dolgozunk, hogy mi is ott legyünk és a végén nagyot ünnepelhessünk.

 

A Híd SC eddig lekötött edzőmeccsei:

02.04. (szerda), 18.00: Sükösd – HÍD  SC

02.06. (péntek), 18.00: Soltvadkert – HÍD SC

02.15. (vasárnap), 14.00: Kakasd – HÍD SC

02.21. (szombat),  14.00: HÍD SC – BLSE

Forrás: https://kesport.hu/2015/01/16/vano-sandor-elegedett-a-hid-sc-oszevel-a-bajnoki-cimre-hajtanak/

 

 

Megyei válogatott teljesítményének értékelése

2014. december 06-07-én Cegléden szerepelt a Bács-Kiskun megyei amatőr válogatott a Megyei Válogatottak Országos Nagypályás Tornájának 2. selejtezőcsoportjának mérkőzésein.

A Bács-Kiskun megyei válogatott eredményei:

Bács-Szolnok 0-0
Bács-Békés 1-1 (0-0) G.: Szöllősi
Bács-Csongrád 2-0 (0-0) G.: Kohány G. (2)
Bács-Pest 0-1 (0-0)

A torna végeredménye:

1. Pest 10 pont
2. Békés 5 pont
3. Bács-Kiskun 5 pont
4. Csongrád 4 pont
5. Jász-Nagykun-Szolnok 2 pont

Vanó Sándor vezetőedző /HÍD SC/:

Amikor megkaptuk a versenykiírást, az időpontválasztással kapcsolatosan volt egy kis fenntartásunk, de mint utólag kiderült feleslegesen. Mind a keretbe behívott játékosok, mind a megkeresett egyesületek vezetői, edzői teljesen pozitív hozzáállást tanúsítottak, a minél sikeresebb szereplés érdekében.  A közös felkészülésünk két alkalomra szűkült, ugyanis megyénkben még november utolsó hétvégéjén is voltak elhalasztott bajnoki mérkőzések, melyek több kerettagot is érintettek.  A 26 behívott játékos mindegyike profi módon állt az amatőr válogatott felkészüléséhez. Ezért még inkább „vérzett az ember szíve”, hogy valakiket otthon kellett hagyni, mivel a szabályok értelmében csak 18 játékos utazhatott a tornára. 

Személyes benyomásom, hogy mindenki, aki szervezte, aki tevékeny részese volt a tornának mindent elkövetett, hogy a két nap rangjához méltóan teljen el. A tornára a fair play szemlélete volt a jellemző. 

Ez a torna cáfolta az állandóan fanyalgók negatív véleményét: igenis szükség van az ilyen megmérettetésekre!  A látottak alapján tovább erősödött bennem, hogy amatőr játékosokat is lehet az évnek bármely szakaszában motiválni. Talán érdemes lehetne a 2x30 perces mérkőzésidőket bevezetni. Többen, több időt tudnának a pályán tölteni. 

Számomra megtisztelő volt egy ilyen csapatot vezetni, mint amilyen a most remekül játszó Bács-Kiskun megyei válogatott. Ez a válogatott egy igazi CSAPAT volt, beleértve a delegációt vezető igazgatót, Losonczy László urat, Kerpics Ferenc technikai vezetőt, Kemenes György edzőkollégát, Péter Győző masszőr szakembert is.  

Köszönettel tartozom a játékosoknak, az őket felkészítő klubedzőknek, vezetőiknek, mert mindenki egy irányba húzott: a fiatal Bács-Kiskun megyei csapat sikeréért!

Külön köszönet a Mercedes–KLA U-21 és U-18, valamint a Kecskeméti LC-KTE SI csapatainak, akik felkészülési mérkőzésekkel segítették a munkánkat! 

Vanó Sándor vezetőedző értékelte a tornán pályára lépő játékosokat:

 

Kapusok:

Tóth Péter (KHTK):
A első mérkőzésen védett. Magabiztosan, jól irányította a közvetlen védelmet.

Varga Ottó Attila (Tiszakécske VSE):
A torna egyik legjobb kapusa volt. Olykor bravúrokat is bemutatva védett. 

Védők:

Nagy László (Kecskeméti LC):
Fiatal kora ellenére rutinosan, jól oldotta meg feladatát.

Csengő Tamás (HÍD SC):
Csapatkapitányhoz méltóan játszott végig a tornán.

Kovács József (HÍD SC):
Fegyelmezetten, megbízhatóan és magabiztosan játszott, úgy, ahogyan kell egy belső védőnek.

Sztehlik Gábor (Tiszakécske VSE):
Szélső védőként kifogástalanul, remekül futballozott.

Dóka Dániel (Lajosmizse VLC):
Végig nagy akarattal, keveset hibázva, összességében jól játszott baloldali védőként. 

Középpályások:

Ábel Zsolt (KHTK):
Nagyon harcosan, sokat dolgozott a középpályán, nem csoda hogy a végére kissé elfáradt, erőssége volt a csapatnak.

Palásti Sándor (KHTK):
Egyik játékmesterünk volt, támadásszervezésben jól mozgatta a csapatot.

Hernády Márk (HÍD SC):
Az első mérkőzésen kreatívan, jól játszott. Sajnos az Achillesére kapott egy rúgást, ami miatt a továbbiakban nem kockáztattuk a játékát, hiányzott a középpályáról.

Kohány Balázs (Kalocsai FC):
Védekező középpályásként kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

Dostyicza Dániel (Kalocsai FC):
Remek formában, hasznosan és jól játszott. Sajnos az egyik mérkőzésen kapott egy „elefántpuszit” a combjára, emiatt a további játéka kockázatos lett volna.

Molnár Tamás (Kecskeméti LC):
Nagy Laci mellett a másik üde színfoltja volt a csapatnak. Végig lendületesen és jól játszott, nagyszerűen illeszkedett a csapat rövidpasszos játékába.

Novotnik Gábor Gusztáv (HÍD SC):
Amiért a keretbe került, a rendkívüli gyorsaságát a tornán is bizonyította, elfutásai hasznosabbak lettek volna, ha egy kicsit pontosabb.

Támadók:

Szöllősi Tamás (HÍD SC):
Folyamatos veszélyt jelentett a csatárjátéka, nem egyszer két ember is figyelt rá. Sok szabadrúgást harcolt ki, viszont tőle szokatlan módon sok ziccert hibázott

Kohány Gábor (Kalocsai FC):
Sokat futva, hasznosan és eredményesen játszott. A megosztott gólkirályi címe önmagáért beszél.

Káli Tibor (Tiszakécske VSE):
Nem volt egyszerű a dolga, hiszen minden mérkőzésen más feladatot kapott, talán emiatt is maradt el a számára oly fontos góllövés, viszont hasznosan játszott.

Kiss László (Városföldi SE):
Most teljesen mást kellett játszania, mint jelenlegi egyesületében, de ez számára egy pillanatig sem okozott gondot. Hozzáállásával bizonyította, hogy méltán került be a keretbe.

Mindenkinek gratulálok a mutatott játékhoz és a tornán megszerzett bronzéremhez, valamint köszönöm a futballélményt!

 

 

Kemenes György edző (KLC-KTE SI):

Magas színvonalú, jól szervezett tornán képviseltük Bács-Kiskun megyét, ahol a sportszerűség uralkodott a csapatok körében. Sok megyei vezető is megjelent a tornán, régi és új baráti kapcsolatok alakultak ki játékosok, edzők és vezetők között. Az egymás iránti tisztelet, a játék tisztelete is megfigyelhető volt a mérkőzéseken.

Jó szellemű, jó felfogású játékosokat válogattunk be a megyei válogatott keretébe, akik megtiszteltetésnek vették a válogatott behívót. A srácok felnőttek a feladathoz, és mindent megtettek azért, hogy méltó módon képviseljék a megye labdarúgását. Pályán belül és a pályán kívül is fegyelmezetten, igazi sportolóhoz méltóan viselkedtek, látszott, hogy sok van bennük, ezt meg is mutatták a mérkőzéseken.

Még Megyei II. és III. osztályú klubok képviselői (Lajosmizse, Ladánybene) is érdeklődve figyelték a megyei válogatott mérkőzéseit. Szakmailag is el lehetett lesni hasznos dolgokat, hiszen például a Pest megyei válogatottat nem kisebb szaktekintély, mint Csank János vezette végül győzelemre.


Losonczy László /MLSZ BKMI igazgató/:

A Cegléden megrendezett Megyei Válogatottak Tornája 2. selejtezőcsoportja futballszakmai szempontból jónak mondható, színvonalas mérkőzéseket láthattunk, az egyes megyékből a legjobb játékosokat válogatták be, voltak megyék, akik külön készültek erre a tornára.  A Bács megyei válogatott is egy 22-es bő keretből alakította ki a végleges 18-as keretét. Szoros mérkőzések voltak, minimális különbség volt a csapatok között, kiélezett versenyben a legjobb csapat nyert, hiszen Pest megye válogatottja végül egy ki-ki mérkőzésen az utolsó percben szerzett góllal győzte le a Bács megyei válogatottat.  Külön pikantériája a dolognak, hogy a győztes gólt egy kecskeméti nevelésű, Nagykőrösön játszó játékos fejelte.

Maximális precizitással volt megszervezve a torna, a csapatok elhelyezése, étkeztetése, a mérkőzések lebonyolítása, egy apró hibát azért megemlítenék: volt olyan mérkőzésünk, ami a kiírt időponthoz képest több, mint negyedórával később kezdődött. Ez egy ilyen esős, téli időszakban még többnek is tűnik a játékosok, szurkolók számára.

A szervező és egyben vendéglátó megye mindent megtett azért, hogy a másik négy megye sportvezetői, játékosai, csapatkísérői kedvében járjon. Figyelmesek voltak, a kávé, a tea, este a mérkőzések után a forralt bor mindig a rendelkezésünkre állt. Ahogy illik, de nem mindenhol van így, egy kis ajándékkal is meglepték a megyék képviselőit, csapatvezetőit. Gratulálok Benkő Tamás igazgató kollégámnak és a csapatának ahhoz, ahogy ezt a tornát teammunkában megszervezték.

Köszönöm a játékosok pozitív hozzáállását, azoknak is, akik végül nem kerültek be az utazó keretbe, de részt vettek a felkészülésben, és azoknak is, akik végül sikeresen képviselték Bács-Kiskun megyét a tornán, és jó hírünket vitték a Déli Régióban.  És köszönet az érintett kluboknak, hogy a játékosaikat a megyei válogatott rendelkezésére bocsájtották.

Szeretném megköszönni Vanó Sándor és Kemenes György edzők munkáját, akik felkészítették a megyei válogatottat erre a tornára, köszönetet érdemel Péter Győző masszőr munkája és Kerpics Ferenc technikai vezetőé is, aki a tornán való részvétel szervezői munkáját összefogta.

Forrás: https://bkmlsz.hu/cikk.php?id=1785

 

Az egyesület email címe megváltozott:
2015. január 8. napjától a hidsc2013@gmail.com a HÍD SC hivatalos email címe.

 

Sport pályázat 2014/2015

2014.10.02. napján az MLSZ jóváhagyta a 2014/2015-ös évadra beadott sportfejlesztési pályázatunkat:

MLSZ Határozat 2014.pdf (185 kB)

 

Előminősített TAO 2014.

MLSZ Határozat Előminősített TAO 2014..pdf (181261)

A nagybaracskai pályán megkezdődött egy 100 férőhelyes lelátó építése, a 2014. március 28.-án érkezett MLSZ határozat alapján.

FELNŐTT

MEGYE I. DÉL-2013/2014. ŐSZI BAJNOKI

EREDMÉNYEK

A Nagybaracska-Csátalja KSK "HÍD" SC csapata a megyei I. osztályban a 2013/2014. őszi idényben az első heylen végzett. Az ősz folyamán "zsinorban" 9 győzelemből álló sorozatot produkált.

hely

csapat

M

GY

D

V

P

1.

HÍD SC

15

13

1

1

40

2.

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

15

11

1

3

34

3.

TOMPA SE

15

10

1

4

31

4.

KISKŐRÖS LC

15

8

4

3

28

5.

HETÉNYEGYHÁZI MELROSE SC

15

8

2

5

26

6.

BÁCSALMÁS PVSE

15

8

2

5

26

7.

KISKUNMAJSA FC

15

8

2

5

26

8.

KALOCSAI FC

15

7

4

4

25

9.

KECSKEMÉTI LC

15

7

2

6

23

10.

KUNSZÁLLÁS SE

15

6

1

8

19

11.

SOLTVADKERTI TE

15

5

2

8

17

12.

AKASZTÓ FC

15

5

2

8

17

13.

KECEL FC

15

5

0

10

15

14.

KISKUNHALAS FC

15

3

1

11

10

15.

HARTA SE

15

1

2

12

4

16.

TISZAKÉCSKE VSE

15

1

1

13

4

A HÍD SC első számú csatára Sibalin Dániel az őszi 15 mérkőzésen 19 gólt szerzett, mellyel toronymagasan vezeti a góllövő listát!

Az ugyancsak a Megyei I. osztályban szereplő U-19-es ifjúsági csapatunk szintén egy kimagasló őszi félszezonon van túl, ahol sorozatban 12 győzelemmel rendelkezik és holtversenyben vezeti a bajnoki tabellát. Az ifjúsági csapat csatára Ferenczi Máté az őszi szezon során a 15 mérkőzésen 20 gólt szerzett!

Az U-15-ös serdülő csapat a megyei bajnokság déli csoportjában a 7 helyen várja a tavaszi idényt!

LINKEK: U-19: bkmlsz.hu/adatbank.php

             U-15: bkmlsz.hu/adatbank.php

GRATULÁLUNK A CSAPATOKNAK ÉS EDZŐIKNEK ÉS EREDMÉNYES FELKÉSZÜLÉST KÍVÁNUNK A TAVASZI SZEZONRA!

HAJRÁÁ HÍD!!

 

Híd SC: Hernády Márk értékel

https://www.bacskiskunfoci.hu/tartalom/cikk/257026_1._hid_sc_hernady_mark_ertekel

Üdvözlünk minden kedves látogatót a Nagybaracska - Csátalja KSK - "HÍD SC"weboldalán! 

2013.08.17.

HÍD SC – Bácsalmás PVSE

0:0 (0:0)

 

Nagybaracska: 100 néző

Vezette: Wittmann (Allaga, Garai)

 

HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Strigencz, Csengő, Gyenei, Koch (Brukner), Vata (Herczeg), Lógó, Várnagy (Farkas), Hernády, Sibalin

Edző: Vanó Sándor

 

Bácsalmás PVSE: Csanadi – Rudics, Snyehola, Sovilj, Popovic , Ivkovic, Rothpflug, Varga, Józsa (Bögre), Szávuj, Paplogó (Prikidánovics)

Edző: Florin Nenad

 

Sárga lap: Viszmeg, Csengő, Gyenei, Lógó ill. Snyehola

Kitűnt: Koch, Kraft ill. Ivkovic, Popovic, Rothpflug, Rudics,  Sovilj, Szávuj,

Ifjúsági eredmény: 0-1

 

A 2013/2014-es szezon első fordulójában a Híd SC a Bácsalmást fogadta otthonában, aki szervezett játékával méltán vitt el az 1 pontot a szezon eleji formát mutató hazai csapat otthonából.

 

2013.08.31.

HÍD SC –  Kiskunfélegyházi HTK

4:2 (1:1)

 

Nagybaracska: 100 néző

Vezette: Gellén (Véghelyi, Horváth)

 

HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Strigencz, Csengő, Gyenei, Koch, Vata (Vedelek), Hernády, Herczeg, Farkas (Brukner), Sibalin

Edző: Vanó Sándor

 

Kiskunfélegyházi HTK: Tóth – Ábel, Valkovics, Némedi, Balog M. (Balog Sz.), Bakos (Katona), Ujváry, Palásti, Nagy (Koncz), Szabó (Lapsánszki), Zs. Juhász 

Edző: Némedi Norbert

 

Gól: Csengő (2), Herczeg, Sibalin ill. Zs. Juhász, Palásti

Sárga lap: Strigencz, Hernády ill. Nagy, Valkovics

Kitűnt: Csengő, Herczeg, Hernády, Koch, Sibalin, Strigencz ill. Nagy, Zs. Juhász

Ifjúsági eredmény: 2-2

 

A 2013/2014-es szezon harmadik fordulójában a Híd SC a Hiskunfélegyházi HTK-t fogadta otthonában. NB III.- ban is színvonalas mérkőzésnek számító összecsapást produkáltak az elmúlt megyei bajnok csapatok. Mindkét fél győzelemre játszott. A nagy taktikai harcot a pontosabban végjátékának köszönhetően nyerte meg a hazai csapat. Az ilyen mérkőzések tudják népszerűsíteni a labdarúgást: jó iram, hat gól, remek technikai megoldások. 

 

 

2012/2013-as szezon NB III.-as eredményei

2012.08.18.

HÍD SC – Bölcskei SE
1:2 (0:0)
 
Nagybaracska: 300 néző
Vezette: Ferencz (Golubics, Benke)
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei, Mitasz, Ivancsan, Viszmeg (Strigencz), Trucz, Fekete, Koch, Hernády, Herczeg (Schwarzkopf), Füleki (Farkas)
Edző: Vanó Sándor
 
Bölcskei SE: Müller – Kern, Kőkuti, Pasker (Ferencz), Szili, Facskó (Szabó), Berényi, Rompos, Höss (Hoós), Besenczi, Széles
Edző: Buzás Attila
 
Gól: Füleki ill. Széles, Berényi
Sárga lap: Ivancsan ill. Pasker, Szabó
Kitűnt: Gyenei, Hernády, Koch ill. Kern, Szabó, Széles
Ifjúsági eredmény: Fonyód – HÍD SC: 3:0
 
A bajnokság nyitómérkőzésén jó iramú mérkőzésen, jó ellenféllel szembe találta magát a HÍD SC, mely sajnos egy nyert mérkőzést veszített el az utolsó hat percben, mivel 1:1-nél és 1:2-nél is két száz százalékos helyzet maradt kihasználatlanul. 
 
2012.08.25.
Bonyhád VLC - HÍD SC
0:0 (0:0)
 
Bonyhád: 200 néző 
Vezette: Bana (Ballér, Babos)
 
Bonyhád VLC: Kovács – Takács, Kadosa, Tóth, Máté N., Márk K. (Pfaff), Fekete, Szekeres, Mondovics, Márk A. (Szabó), Hencz (Máté R.)
Edző: Kniesz Mátyás
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei, Mitasz (Koch), Ivancsan, Strigencz, Fekete (Vata), Trucz, Hernády, Füleki (Vedelek), Herczeg, Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Sárga lap: Fekete
Kitűnt: Ivancsan, Herczeg, Mitasz, Sibalin, Trucz
 
A bajnokság második fordulójában, Bonyhádon szerezte meg első pontját a HÍD SC. A nagy melegben egy gól nélküli, de jó iramú mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók, ahol két hasonló kaliberű csapat lépett pályára. A döntetlen végeredmény igazságosnak mondható, mivel mindkét csapatnak szép számmal akadt lehetősége a gólszerzésre, melyeket sajnos nem tudtak értékesíteni. Helyzetei alapján a HÍD SC állt közelebb a győzelem megszerzéséhez.
 
2012.09.01.
Nagyatádi FC - HÍD SC
1:0 (1:0)
 
Nagyatád: 200 néző 
Vezette: Molnár (Jakab, Schmidt)
 
Nagyatádi FC: Vörös – Kiss (Galamb), Szabó, Dekanics, Kovács B., Androsics, Márton, Akácsos, Csongár (Kovács G.), Mixtai, Nikolic (Pandur)
Edző: Papp Zoltán
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei (Koch), Mitasz, Ivancsan (Vata), Strigencz, Fekete, Trucz, Hernády, Füleki (Farkas), Herczeg, Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Nikolic
Sárga lap: Gyenei, Fekete, Füleki
Piros lap: Kovács B., Akácos
Kitűnt: Vörös, Szabó, Galamb ill. Strigencz, Trucz
 
A bajnokság 3. fordulójában ismét idegenben lépett pályára a HÍD SC a Nagyatádi FC otthonában. A vendégcsapat a mérkőzős első 20 percét átaludta, amit a hazai csapat már a 6. percben meg is büntetett. A rendkívül indiszponált Gyeneit Akácos lefutotta, kinek beadása Ivancsanról Nikolic elé pattant, aki jól kihasználva a helyzetet, gólt szerzett. Ezt követően Füleki révén két 100%-os helyzetet is elpuskázott a HÍD SC, a levegőben lógott a kiegyenlítés, és a szünet is a legrosszabbkor jött a vendégek szempontjából. Szünet után a Nagyatád kontrákra rendezkedett be, melyek rendre veszélyt jelentettek a minden egy lapra feltevő HÍD kapujára. A mérkőzés utolsó perceiben a hazai csapat kilenc főre fogyatkozott. A HÍD SC nem érdemelt vereséget, viszont amíg a helyzeteit nem rúgja be, ilyen eredmények születnek. Vanó Sándor:”Remélem, némelyik játékosom lelkiismerete megszólal!”
 
2012.09.08.
HÍD SC – Tolnai VFC
1:1 (0:0)
 
Nagybaracska: 150 néző 
Vezette: Bánfai (Albert, Takács)
 
HÍD SC: Kámán – Gyenei (Viszmeg), Mitasz, Ivancsan, Strigencz, Fekete, Trucz, Hernády, Füleki (Farkas), Herczeg (Koch), Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Tolnai VFC: Kiss- Rikkers, Karszt (Szegleti), Agócs, Szabolcska, Wéber, Hegedűs, Házer, Kun, Mausz (Mátyás), Horváth (Stadler)
Edző: Wiesner József
 
Gól: Házer (öngól) Hegedűs
Sárga lap: Fekete ill. Házer
Kitűnt: Házer, Kiss 
 
A bajnokság negyedik fordulójában otthonlépett pályára a HÍD SC. Az első játékrészben a hazai csapat nyomasztó mezőnyfölényben játszott, de igazi helyzetet nem tudott kialakítani egy kivétellel, mikor Sibalin Dániel 14 méterről a középen álló kapust találta el. Az ellenfél előrevágott labdákkal próbált zavart kelteni. Második félidőben a hazai csapat, másik arcát mutatta. Agresszívebb játékának köszönhetően sorra alakították ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, amiket rendre ki is hagytak. Az 59. percben Trucz remek labdával indította Hernádyt, aki a szélen elfutva remekül centerezett, az érkező Füleki és Sibalin előtt a menteni igyekvő Házer becsúszva a saját kapujába juttatta a labdát. (1:0). A játék ott folytatódott, ahol a második félidőben elkezdődött, sorra maradtak ki a hazai helyzetek, míg az ellenfél szabálytalanságokkal próbálta tördelni a játékot. A 65. percben Gyenei alapvonal közeléből visszapasszolt labdáját Mitasz sodorta a hálóba, az asszisztens meglepetésre lest intett, így Bánfai játékvezető a gólt érvénytelenítette. A 90. percben, ahogy lenni szokott, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, hazai labdavesztést követően szélről beadott labdát az elalvó Strigenczet és Kámánt megelőzve Hegedűs szerencsésen fejelte a hálóba a labdát és ez egy pontot jelentett a Tolnai VFC csapatának. A HÍD SC ismét önagát okolhatja, hogy a többgólos győzelem helyett, megint csak egy ponttal kell beérniük. 
 
2012.09.15.
Balatonlelle SE - HÍD SC
2:4 (0:1)
 
Balatonlelle: 100 néző 
Vezette: Rákosi (Álló, Petrovics)
 
Balatonlelle SE: Varga – Nagy, Kerekes, Galgóczi, Stocker, Gál, Sylla – Ternyák, Himics (Petronovics), Andermann (Földes), Peszt (Bérczi), Bodrogi
Edző: Keszei Ferenc
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei (Viszmeg), Mitasz, Ivancsan, Strigencz, Fekete (Vata), Hernády, Trucz, Herczeg, Sibalin, Füleki (Várnagy) 
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Gál, Galgóczi ill. Sibalin (2), Füleki, Hernády
Sárga lap: Bodrogi, Petronovics ill. Gyenei, Fekete
Kitűnt: Gál, Galgóczi ill. Herczeg,  Hernády, Ivancsan, Mitasz, Sibalin
 
A bajnokság ötödik fordulójában egy motivált, jól felkészített csapat lépett pályára Balatonlellén, a HÍD SC személyében, akik már az első félidőben gólokkal eldönthették volna a mérkőzést. Sibalin szabadrúgásból szerzett góljával 1:0-ás vendég vezetéssel mehettek szünetre a csapatok. A hazai csapat mindent egy lapra téve 3 csatárral állt ki a második félidőre, mégis a HÍD SC növelte az előnyét. Mitasz mintaszerű beadását Füleki fejelte a hálóba (2:0). Megnyugodni látszott a vendégcsapat és sorra hagyta ki a kihagyhatatlan helyzeteket, ami megbosszulta magát. Az elalvó védők között Gál fejelt a hálóba (2:1). A gól ráijesztett a vendégekre, akik megszerezték az újabb góljukat. Hernády a kapust is kicselezve lőtt a hálóba (3:1). A hazai csapat ívelésekkel próbálkozott, ami úgy tűnt bejön. Az elalvó Strigencz mellett Galgóczi lőtt a hálóba (3:2). Ezt követően a HÍD SC „megrázta magát” és egy mintaszerű támadást követően Sibalin beállította a 4:2-es végeredményt. 
Keszei Ferenc: „A jól játszó HÍD SC megérdemeltem nyerte meg a mérkőzést.”
Vanó Sándor: „Egy sportszerű, kulturált csapatot sikerült legyőznünk. Nagyon boldog vagyok!”
 
2012.09.22.
HÍD SC – Dombóvári FC - Rutin
4:1 (1:1)
 
Nagybaracska: 200 néző 
Vezette: Zierkelbach Péter (Legeza, Georgiou)
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei, Mitasz, Ivancsan, Strigencz, Fekete (Koch), Hernády, Trucz, Herczeg (Vedelek), Sibalin, Füleki (Vata) 
Edző: Vanó Sándor
 
Dombóvári FC: Szabados – Várai, Csanádi (Farkas), Korbuly, Kovács, Gelencsér (Laki), Keczeli, Méhn (Kázmér), Varga, Bán, Fábián
Edző: Tóth II. József
 
Gól: Füleki (2), Sibalin, Herczeg ill. Bán
Sárga lap: Mitasz, Strigencz ill. Bán
Kitűnt: Füleki, Herczeg, Kraft, Koch, Mitasz, Sibalin ill. Kovács, Méhn, Várai
 
A bajnokság 6. fordulójában két ellentétes félidőt láthattak a nagybaracskai pályára kilátogató nézők. Az álmos hazai kezdést már a 6. percben megbüntette a vendégcsapat Bán révén, aki büntetőből megszerezte vezetést. Továbbra is a Dombóvár irányította a játékot egészen a 40. percig, amikor az átszervezett hazai csapat Sibalin révén egyenlített, sőt a 43. percben Trucz nagy erejű lövését Szabados kapus csak kiütni tudta, a kipattanóról hárman is csak centiméterekkel maradtak le. Félidőben Vanó Sándor rendezte a sorokat, aminek meg is lett az eredménye. Varázsütésre megváltozott a játék képe, ami a gólokban is megmutatkozott. Füleki két gólja után Herczeg ballábas lövése máris 4:1-re alakította az eredményt. Lendületben maradt a HÍD SC, sorra alakította ki a helyzeteket, melyeket rendre ki is hagyott. Jó iramú mérkőzésen, ilyen arányban is megérdemelten győzött a HÍD SC. Vanó Sándor: „Gratulálok a csapatom második félidei játékához!”
 
2012.09.29.
Komlói Bányász SK - HÍD SC
2:1 (1:1)
 
Komló: 200 néző 
Vezette: id. Rácz (Verbászi, Bogdanovics)
 
Komlói Bányász SK: Herbert – Takács, Puskar, Savicic (Kelemen), Kovac, Keresztes, Bárkányi, Iván, Kovács (Czonev), Kalámár, Piti (Kozma)
Edző: Horváth Lajos
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei (Viszmeg), Mitasz, Ivancsan, Strigencz, Koch (Farkas), Hernády (Várnagy), Trucz, Herczeg, Sibalin, Füleki
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Piti, Puskar ill. Füleki
Sárga lap: Puskar ill. Viszmeg
Piros lap: Iván
Kitűnt: Bárkányi, Iván, Kersztes, Puskar ill. Kraft, Mitasz
 
Labdabirtoklás jeles, helyzetkihasználás elégtelen.
A bajnokság 7. fordulójában, idegenben lépett pályára a HÍD SC a Komlói Bányász SK otthonában. A mérkőzés egészében hiába játszott tetszetősebben a fél tucat nagyobbnál nagyobb helyzetet hibázó HÍD SC, a jobban akaró hazaiak Puskar 73. percben jól eltalált lövésével otthon tartották a három pontot. „Vanó Sándor: Most már biztos vagyok benne, hogy valaki vudu babát szurkál… Nem hiszem el, hogy a csatáraim nincsenek megrontva. Ennyi elpuskázott helyzetet még a nősök – nőtlenek mérkőzésen sem lehet szó nélkül, büntetlenül elviselni. 
 
2012.10.06.
HÍD SC – Szentlőrinci SE
2:3 (1:2
 
Nagybaracska: 100 néző 
Vezette: Rákosi (Sörös, Rácz)
 
HÍD SC: Kraft - Strigencz, Mitasz, Ivancsan, Viszmeg (Gyenei), Hernády, Trucz, Vata (Koch), Herczeg (Schwarzkopf), Sibalin, Füleki
Edző: Vanó Sándor
 
Szentlőrinci SE: Heim- Kalmár, Zámbó, Tóth M., Szabó, Leipold, Lóth (Csorbics), Tóth Á., Timotity (Lauer), Czibere (Hadobás), Benke
Edző: Kulcsár Árpád
 
Gól: Sibalin, Hernády ill. Kalmár, Benke, Zámbó
Sárga lap: Viszmeg, Trucz ill. Kalmár, Tóth, Szabó, Lauer
Kitűnt: Gyenei, Mitasz, Sibalin ill. Benke, Klamár, Leipold, Szabó, Zámbó
Ifjúsági eredmény: PVSK Labdarúgó Kft – HÍD SC: 5-1
 
A taktikusan, fegyelmezetten játszó Szentlőrinc kihasználta a hazai védelem gyermeteg hibáit és megérdemelten nyerte meg az egyébként döntetlen szagú mérkőzést.
 
2012.10.14.
BFC Siófok II. - HÍD SC
5:2 (4:2)
 
Siófok: 100 néző 
Vezette: Zierkelbach (Verbászi, ifj. Takács G.)
 
BFC Siófok II.: Heinrich, Melczer, Kiss, Pécseli, Mester, Fehér, Nyitrai (Bene), Tulok (Gécs), Cokic, Versegi (Balogh), László
Edző: László András
 
HÍD SC: Kraft – Strigencz (Ivancsan), Mitasz, Trucz, Viszmeg, Koch, Hernády (Farkas), Gyenei, Herczeg, Sibalin, Füleki (Vata)
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Melczer (2), Cokic, Kiss, Nyitrai ill Füleki, Sibalin
Sárga lap: Melczer ill. Ivancsan, Trucz
Kitűnt: Cokic, Heinrich, Kiss, Melczer, Mester ill.Füleki, Koch, Sibalin
 
A jelentősen megerősített hazai csapat színvonalas mérkőzésen, majdnem minden helyzetét kihasználta az igen rossz napot kifogó vendég védelem asszisztálása mellett. A mérkőzés összképe alapján az eredmény túlzott, de megérdemelt a hazaiak győzelme.
 
2012.10.20.
HÍD SC – Nagybajomi AC
2:0 (0:0)
 
Csátalja: 100 néző 
Vezette: Szommer (Kasza, Gellén)
 
HÍD SC: Kraft – Strigencz, Mitasz, Fekete, Viszmeg, Koch (Farkas), Trucz, Hernády, Gyenei, Füleki (Vedelek), Sibalin (Herczeg)
Edző: Vanó Sándor
 
Nagybajomi AC: Gyenes, György, Nemes, Prucsi, Csalló, Baksa, Récsei (Huzmi), Simon (Nagy), Ágoston, Vukman (Mayer), Babai
Edző: Bőzsöny János
 
Gól: Hernády, Sibalin
Sárga lap: Fekete, Koch, Trucz ill. Baksa
Kitűnt: Fekete, Füleki, Hernády, Mitasz, Sibalin, Truczi ill. Gyenes, Prucsi
 
A bajnokság 10. fordulójában, Csátalján lépett pályára egymás ellen a HÍD SC és a Nagybajomi AC. Az első félidőben jobbára mezőnyjáték volt, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A második félidőben nagyobb sebességre kapcsolt a hazai csapat, Hernády és Sibalin góljaival eldöntötték a mérkőzést. 
Bőzsöny János: „Teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat.”
Ifjúsági mérkőzés: Tolle UFC Szekszárd – HÍD SC: 10-1
 
2012.10.27.
Dunaújváros PASE - HÍD SC
4:2 (2:1)
 
Dunaújváros: 200 néző 
Vezette: id. Rácz Zoltán (Varga, Csonka)
 
Dunaújváros PASE: Milinte – Villám, Beleuc, Farkas, Lázár, Sitku, Böőr (Márki), Micskó (Miskovicz), Egejuru (Kocsis Gábor), Perovic, Köntös
Edző: Horváth Csaba
 
HÍD SC: Kraft – Strigencz, Mitasz, Ivancsan (Vata), Gyenei, Vedelek (Schwarzkopf), Trucz, Koch (Farkas), Füleki, Hernády, Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Böőr, Perovic, Egejuru, Lázár ill. Mitasz, Füleki
Sárga lap: Füleki, Mitasz, Trucz, Vedelek
Piros lap: Perovic
Kitűnt: Böőr, Egejuru, Lázár, Sitku ill. Füleki Kraft, Mitasz
 
A bajnokság 11. fordulójában, Dunaújvárosban lépett pályára HÍD SC. Nagyon motiváltan kezdtek a hazaiak, mégis a HÍD SC szerzett vezetést. Egy formatámadást követően Mitasz fejelt a hálóba. Gyorsan rendezte sorait a Dunaújváros. Előbb Böőr egyenlített büntetőből, majd egy jobboldali beadást, Gyeneit megelőzve Perovic lőtt a hálóba. Az 54. percben, amíg a vendégek egy bedobást reklamáltak, addig a hazaiak azt gyorsan elvégezve Sitku iramodott meg a labdával és pontos beadását Egejuru fejelte a hálóba. A gól után a HÍD SC vette át a játék irányítását, mégis a hazaiak szereztek gólt. Vata rövid átadására Lázár csapott rá, és Kraft mellett higgadtan helyezett a hálóba. Nem adta fel a HÍD, a 87. percben két szép csel után Füleki szépített. A 91. percben kissé kisodródó Sibalin 8 méterről a kivetődő Milintébe rúgta a labdát. Jó iramú, színvonalas mérkőzésen, megérdemelten nyert a jobb erőkből álló Dunaújváros PASE. „Vanó Sándor: A jobbtól vereséget szenvedni nem szégyen. Még ha ma kikaptunk is, úgy érzem a játékosaim ma a pályán feledtették a két klub közötti fényév távolságot. Minden tiszteletem a csapatomé, mert méltó ellenfele tudott lenni a minden csapatrészében jobb képességű, bajnokesélyes Dunaújváros PASE-nak!”
 
2012.11.03.
HÍD SC – Tolle UFC Szekszárd
0:1 (0:1)
 
Nagybaracska: 200 néző 
Vezette: Ursprung (Ádám, Georgiou)
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg (Brukner), Strigencz, Mitasz, Gyenei, Koch, Hernády (Schwarzkopf), Trucz, Fekete (Farkas), Füleki, Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Tolle UFC Szekszárd: Horváth B. – Dobra, Rátkai, Pulcz, Deli (Bozsér), Calka, Ranga (Juhász), Ganczer, Horváth P., Fejes (Czinkon), Márton
Edző: Kvanduk János
 
Gól: Horváth P.
Sárga lap: Fekete, Gyenei, Koch, Sibalin, Strigencz ill. Czinkon, Dobra, Horváth P.
Kitűnt: Fekete, Mitasz, Strigencz, Trucz ill. Calka, Ganczer, Horváth B., Horváth P.
 
A bajnokság 12. fordulójában a HÍD SC csapata hazai pályán fogadta a Szekszárd csapatát. A két jól felkészült csapat jó iramú mérkőzését, egy téves játékvezetői ítéletet követő szabadrúgás döntött el. A 44. percben Horváth P. 22 méterről helyezett Kraft kapujának jobb oldalába. A látottak alapján – az utolsó 30 percben már 4 csatárral is támadó HÍD SC - rászolgált volna a pontszerzésre, ha elsősorban Sibalin a kihagyhatatlannak tűnő helyzeteiből legalább egyet értékesített volna.
Vanó Sándor: „Ezen a mérkőzésen elsősorban nem a játékosok voltak indiszponáltabbak.”

 

2012.11.11.

PMFC - MATIAS II. - HÍD SC

3:1 (2:1)
 
Pécs: 70 néző 
Vezette: Farkas (Álló, Kovács)
 
PMFC- Matias II.: Ivancsics - Errös, Manjrekar, Hazenauer, Jukics (Kovács), Zelenyánszki, Turi (Pigay), Márkvárt, Gránicz (Bozsovics), Nagy, Demjén 
Edző: Fekete Tivadar
 
HÍD SC: Kraft – Gyenei, Mitasz (Várnagy), Fekete, Strigencz, Hernády (Viszmeg), Trucz, Koch, Farkas, Füleki, Sibalin (Schwarzkopf)
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Nagy, Mitasz (öngól), Pigay ill. Gyenei
Sárga lap: Manjrekar ill. Strigencz, Trucz, Viszmeg
Kitűnt: Demjén, Manjrekar, Zelenyánszki ill Koch, Trucz
Ifjúsági eredmény: HÍD SC – Paksi FC Kft.:0-11
 
A bajnokság 13. egyben utolsó fordulójában a PMFC II. otthonában lépett pályára a HÍD SC. 
„Vanó Sándor: Ezen a mérkőzésen ismét „gólképesek” voltak a védőink és gólképtelenek a támadóink. Talán, ha 2:1-nél játékvezető Koch Tamás buktatásáért befújja a büntetőt, másképp is alakulhatott volna a mérkőzés végeredménye.”
 
2013.03.09.
Bölcskei SE - HÍD SC
5:2 (0:0)
 
Bölcske: 150 néző
Vezette: Nagy I. (Kozári, Bawiec)
 
Bölcskei SE: Müller – Miskovicz, Kern, Szili I., Tóth, Fröhlich (Széles), Márki, Kollarics, Besenczi (Höss), Rompos (Szili P.), Nagy
Edző: Buzás Attila
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz (Vata), Strigencz, Gyenei, Koch, Csengő, Fekete (Farkas), Herczeg, Hernády (Füleki), Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Nagy (3), Kern, Besenczi ill. Koch, Sibalin
Sárga lap: Széles ill. Csengő, Fekete
Piris lap: Strigencz
Kitűnt: Nagy, Tóth ill. Koch, Sibalin
 
A bajnokság tavaszi szezonjának első fordulójában a HÍD SC Bölcskére látogatott. 
Mitasz és Hernády sérülése, majd Strigencz kiállítása miatt rövid idő alatt 3 alapemberét veszítette el a HÍD SC. Ennek ellenére a 74. percig nyílttá tudta tenni a találkozót. Ekkor viszont teljes rövidzárlat következett a védelemben. Súlyos egyéni hibákból 12 perc alatt 3 gólt is kapott a vendégcsapat, így a pontszerzés helyett (a látottak alapján túlzott nagyarányú) vereséget szenvedett. 
„Vanó Sándor: Gratulálok a Bölcske csapatának, jól elkapták a „hátszelet”!”

 

2013.03.23.

HÍD SC - Nagyatádi FC
1:3 (0:2)
 
Csátalja: 100 néző 
Vezette: Bánfai (Éles, Georgiou)
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg (Vata), Mitasz, Fekete (Vedelek), Gyenei, Koch, Trucz, Csengő, Herczeg, Fülek, Sibalin (Várnagy)
Edző: Vanó Sándor
 
Nagyatádi FC: Freischmid– Akácsos, Szabó, Dekanics, Galamb (Kiss P.), Pákai (Mixtai), Márton, Nagy (Kovács), Csongár, Kiss J., Nikolic
Edző: Papp Zoltán
 
Gól: Füleki ill. Dekanic, Nagy, Nikolic
Sárga lap: Vedelek, Viszmeg ill. Szabó
Kitűnt: Csengő, Füleki, Viszmeg ill Csongár, Dekanics, Galamb, Kiss J.
 
Vanó Sándor: „Ilyen gólok, amiket kaptunk, még megye III.-ban is elfogadhatatlanok. Mindemellett teljesen megérdemelt a Nagyatád győzelme, mert ők 92 percen keresztül akartak, mi pedig 20 percig futballoztunk. „
 
2013.04.06.
HÍD SC - Balatonlelle SE
4:1 (3:1)
 
Csátalja: 80 néző 
Vezette: Kövesdi (Hartung, Szincsák)
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Gyenei, Koch (Farkas), Trucz, Hernády (Vedelek), Vata, Füleki (Herczeg), Sibalin 
Edző: Vanó Sándor
 
Balatonlelle SE: Varga – Kenéz, Stocker, Gál, Kovács D.(Kovács N.), Földes, Németh (Nagy), Galgóczi, Jutai (Petronovics), Tóth, Balogh
Edző: Keszei Ferenc
 
Gól: Füleki (2), Hernády, Sibalin ill. Balogh
Sárga lap: Farkas
Kitűnt: Csengő, Füleki, Mitasz, Sibalin, Trucz, Vata ill. Balogh, Földes
 
Az ezúttal három támadóval felálló hazai csapat óriási becsvággyal küzdötte végig a mérkőzést. Győzelme teljesen megérdemelt volt.
 
2013.04.13.
Dombóvári FC – Rutin - HÍD SC
1:1 (0:0)
 
Dombóvár: 120 néző 
Vezette: Cservölgyi (Godina, Erdelecz)
 
Dombóvári FC: Szabados – Várai, Gelencsér (Szerelem), Gyánó, Bán (Bódis), Méhn, Kovács, Keczeli, Androsics (Köhalmi), Farkas I., Fábián
Edző: Kardos Ernő
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg (Koch), Mitasz, Csengő, Strigencz, Gyenei, Trucz (Vedelek), Vata, Hernády (Várnagy), Sibalin, Farkas
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Gyánó ill. Sibalin
Sárga lap: Köhalmi ill. Csengő, Várnagy
Kitűnt: Fábián, Gyánó, Szabados ill. Csengő, Koch, Sibalin, Trucz
 
A bajnokság 19. fordulójában a Dombóvári FC vendégeként lépett pályára a HÍD SC, mely 0:1-es vezetésnél Sibalin és Farkas révén eldönthette volna a mérkőzést. Ám, ahogy az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A 86. percben egy rutintalan belépőt követően Gyánó által értékesített büntetővel pontot mentett a Dombóvár. 
Vanó Sándor: „Gratulálok a csapatomnak! Játékban és akaratban is felülmúlták a hazai csapatot. Ha egy kicsit jobban koncentrálunk, akkor szebb lett volna az eredmény!”

2013.04.20.

HÍD SC - Komlói Bányász SK
2:0 (1:0)
 
Csátalja: 100 néző 
Vezette: Szántó (Béres, Benke)
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Strigencz, Herczeg (Várnagy), Trucz, Vata, Hernády, Sibalin, Koch (Fekete)
Edző: Vanó Sándor
 
Komlói Bányász SK: Herbert – Takács, Puskar, Korbuly (Keresztes), Kovac, Iván (Kis Varga), Bárkányi, Kovács, Lopez da Silva, Pocol (Czonev), Namuquita
Edző: Horváth Lajos
 
Gól: Hernády, Trucz
Sárga lap: Koch, Trucz ill. Keresztes, Puskar 
Kitűnt: Csengő, Mitasz, Sibalin, Srtigencz, Trucz, Viszmeg ill. Kovács, Pocol
 
Pintér Attila: „A két védelmi hibából szerzett gólt a hazai csapat megérdemelte.”
Vanó Sándor: „A mai napon egy kulturált ellenfelet sikerült legyőznünk. Gratulálok a játékosaimnak!”
 
2013.04.24. (17.fordulóban elmaradt mérkőzés pótlása)

 

Tolnai VFC - HÍD SC 
2:5 (0:3)
 
Tolna: 100 néző 
Vezette: Böröczi (Kiss, Nagy)
 
 
Tolnai VFC: Kiss- Rikkers, Wéber, Agócs, Batánovics (Csende), Hegedűs, Szabolcska, Karszt (Mausz), Mátyás, Házer, Horváth (Merkl)
Edző: Wiesner József
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Strigencz, Hernády (Fekete), Trucz, Vata (Várnagy), Herczeg (Brukner), Sibalin, Koch
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Szabolcska, Csende ill. Sibalin (5)
Sárga lap: Fekete 
 
2013.04.28.
Szentlőrinci SE - HÍD SC
0:3 (0:3)
 
Szentlőrinc: 80 néző 
Vezette: Bana (Pankász, Nagy)
 
Szentlőrinci SE: Németh- Kalmár, Zámbó, Leipold, Jukics, Nagy, Lóth (Laki), Markó, Szabó (Timotity), Benke (Berkics), Lauer 
Edző: Kulcsár Árpád
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Strigencz, Hernády, Trucz, Vata (Fekete), Gyenei, Sibalin, Koch (Füleki)
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Trucz, Gyenei, Mitasz
Sárga lap: Timotiy ill. Strigencz, Koch
Kitűnt: Gyenei, Hernády, Kraft, Mitasz, Sibalin, Trucz
 
Szép gólokkal már az első félidőben eldöntötte a vendégcsapat a mérkőzést, melynek összképe alapján a fegyelmezetten játszó HÍD SC győzelme nagyobb arányú is lehetett volna. 
 
2013.05.01. (15.fordulóban elmaradt mérkőzés pótlása)

 

HÍD SC - Bonyhád VLC
1:2 (0:2)
 
Nagybaracska: 100 néző 
Vezette: Molnár (Legeza, Horváth)
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Gyenei, Hernády (Várnagy), Trucz, Vata (Fekete), Herczeg, Sibalin, Koch (Füleki)
Edző: Vanó Sándor
 
Bonyhád VLC: Kovács – Pfaff, Kadosa, Tóth, Hencz (Szekeres), Máté R., Gábor, Preiniger, Sebestyén (Takács), Márk K., Márk A. (Máté N.)
Edző: Kniesz Mátyás
 
Gól: Mitasz ill Gábor, Hencz
Sárga lap: Kraft, Viszmeg, Gyenei, Trucz, Koch, Füleki, Fekete ill. Pfaff, Gábor. Márk K.
Piros lap: Csengő
 
 
2013.05.04.
HÍD SC - BFC Siófok II.
5:0 (1:0)
 
Nagybaracska: 100 néző 
Vezette: Nyakas (Farkas, Lengyel)
 
HÍD SC: Kraft – Vedelek, Mitasz, Fekete, Gyenei, Füleki, Trucz, Vata (Dudás), Hernády, Herczeg (Várnagy), Sibalin (Ferenczi)
Edző: Vanó Sándor
 
BFC Siófok II.: Kis (Schaffer) – Klujber, Versegi (Kovács), Mester, Csizmadia, Márkus, Fülöp, Szepesi (László B.), Szili, László A.,Bene
Edző: László András
 
Gól: Füleki, Mitasz, Herczeg, Sibalin, Várnagy
Sárga lap: Mitasz ill. Márkus
Piros lap: Versegi
Kitűnt: Fekete, Gyenei, Herczeg, Hernády, Mitasz, Vedelek ill. Bene, Fülöp, László A.
 
A második félidei játékával a stílusosan játszó Siófokot felőrölte a HÍD SC. A mérkőzésen csereként bemutatkozott két sajátnevelésű ifista: Dudás és Ferenczi.
„Vanó Sándor: Ma négy alapemberünket nélkülöztük, mégsem voltunk tartalékosok!”
 
2013.05.12.
Nagybajomi AC - HÍD SC
1:7 (0:7)
 
Nagybajom: 60 néző 
Vezette: Bíró (Knap, Szabó)
 
Nagybajomi AC: Tánczos - György, Nemes, Károli, Sándor (Mayer), Baksa, Nagy, Simon, Ágoston (Ábrahám), Szalai (Vendriczki), Huzmi
Edző: Bőzsöny János
 
HÍD SC: Kraft –Viszmeg, Mitasz, Csengő (Fekete), Strigencz (Vedelek), Várnagy, Hernády, Trucz, Vata, Herczeg (Brukner), Sibalin 
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Huzmi ill. Sibalin (3), Károli (öngól), Trucz, Nemes (öngól), Hernády
Sárga lap: Hernády, Fekete
Piros lap: Nemes
Kitűnt: Csengő, Herczeg, Hernády, Sibalin, Trucz, Viszmeg
 
Ha a HÍD SC berúgja a helyzeteit és nem cifrázza a játékot, akkor két számjegyű is lehetett volna az eredmény. 
 
2013.05.18.
HÍD SC - Dunaújváros PASE
1:2 (1:2)
 
Nagybaracska: 100 néző 
Vezette: Rákosi (Varga, Illés)
 
HÍD SC: Kraft –Viszmeg, Mitasz, Csengő, Strigencz, Várnagy, Hernády, Trucz, Vata (Füleki), Herczeg (Farkas), Sibalin 
Edző: Vanó Sándor
 
Dunaújváros PASE: Milinte – Villám, Salamon, Csiszár, Lázár, Samuel Ato, Sitku (Perovic), Böőr, Micskó (Szalai), Egejuru (Szauter), Csehi
Edző: Jávorka András
 
Gól: Sibalin ill. Csiszár, Egejuru 
Sárga lap: Viszmeg, Várnagy ill. Samuel Ato, Böőr
Kitűnt: Csengő, Kraft, Mitasz, Sibalin, Trucz ill. Lázár, Samuel Ato
 
Végig nyílt, színvonalas mérkőzésen nyert a bajnokaspiráns Dunaújváros, a jól felkészített – három alapemberét is nélkülöző – HÍD SC ellen.
A Dunaújváros a győzelem megszerzése mellett emberségből is jelesre vizsgázott. A mérkőzés után az öltözőjükben egy csapatmezt adtak át volt játékosuknak, ifj. Sümegi Péternek. Péter sportkarrierje egy súlyos autóbaleset miatt nem tudott beteljesülni. 
 
2013.05.25.
HÍD SC – Tolle UFC Szekszárd
1:1 (0:0)
 
Szekszárd: 200 néző 
Vezette: Bánfai (Kreskai, Albert)
 
Tolle UFC Szekszárd: Kovács – Lógó, Koch (Fehér), Rátkai, Nánási, Deli, Ranga, Horváth, Szolomájer (Czinkon), Fejes (Elbegdorzs), Márton
Edző: Kvanduk János
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Strigencz, Várnagy (Füleki), Vata (Fekete), Hernády, Trucz, Farkas (Schwarzkopf), Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
Gól: Lógó ill. Farkas
Sárga lap: Szolomájer ill. Farkas
Kitűnt: Lógó, Márton, Rátkai ill. Csengő, Farkas, Kraft, Sibalin, Strigencz
 
A mérkőzés nagy részében fölényben lévő Szekszárd nem talált fogást a szervezetten játszó vendégek ellen egészen a 73. percig. Ekkor, a sokadik hazai szöglet után a kissé elalvó védők között Lógó fejelt a hálóba (1-0). A HÍD SC azonnal szerkezetet váltott, melynek meg is lett az eredménye. A 81. percben Sibalin mintaszerű átadásából Farkas hagyta faképnél a hazai védelmet és higgadtan lőtt Kovács kapus hálójába (1-1). A 93. percben győzelmi esélyt mulasztott el a HÍD SC. Előbb Schwarzkopf, majd Hernády hibázott kihagyhatatlannak tűnő helyzetben. A küzdeni tudó vendégek rászolgáltak a bravúros pontszerzésre. 
 
2013.06.01.
HÍD SC - PMFC - MATIAS II.
2:2 (0:1)
 
Nagybaracska: 100 néző 
Vezette: Farkas (Álló, Verbászi)
 
HÍD SC: Kraft – Viszmeg, Mitasz, Csengő, Strigencz (Fekete), Várnagy, Vata (Füleki), Hernády (Brukner), Trucz, Farkas, Sibalin
Edző: Vanó Sándor
 
PMFC - Matias II.: Tóth - Domonkos, Manjeka, Hazenauer, Kovács d. (Larion), Szívós, Zelenyánszki, Kiss, Kovács A. (Horváth), Bailo, Grósz (Vágner)
Edző: Mink Olivér
 
Gól: Füleki ill. Zelenyánszki, Manjekar
Sárga lap: Kraft, Fekete, Trucz ill. Manjrekar, Kovács A.
 
 
 

Megyeválogatott 2. csoport

Az idei szezonban Bács - Kiskun megye válogatott csapata a 2. számú csoportba került, Békés, Csongrád, Jász - Nagykun - Szolnok és Pest megye ellenfeleként.

Mint ismeretes, egyesületünk több tagját is az a megtiszteltetés érte, hogy a megyeválogatott tagja lehetett valamilyen poszton. Játékosaink közül Csengő Tamás, Hernády Márk, Kraft Tamás, Strigencz Péter és Várnagy Milán került be a keretbe. Vezetőedzőnket, Vanó Sándort kérték fel a csapat irányítására. Gyúrónk, Péter Győzőt pedig a csapat gyúrója lett.

 

A torna 2013.07.27. és 2013.07.28. között került megrendezésre. Minden csapat négy mérkőzést játszott, melynek eredményei a következőképp alakultak:

2013.07.27. 11:00 Csongrád megye – Békés megye: 1-0

2013.07.27. 12:10 Jász – Nagykun – Szolnok megye – Bács –Kiskun megye: 2-1

2013.07.27. 16:00 Pest megye – Csongrád megye: 0-1

2013.07.27. 17:10 Békés megye – Jász – Nagykun - Szolnok megye: 4-1

2013.07.27. 18:20 Bács – Kiskun megye – Pest megye: 2-2

2013.07.28. 10:00 Csongrád megye – Jász – Nagykun – Szolnok megye: 2-1

2013.07.28. 11:10 Békés megye – Bács – Kiskun megye: 2-2

2013.07.28. 16:00 Jász – Nagykun – Szolnok megye – Pest megye: 2-0

2013.07.28. 17:10 Bács – Kiskun megye – Csongrád megye: 0-3

2013.07.28. 18:20 Pest megye – Békés megye: 1-2

 

Az eredményei alapján a tabella negyedik helyén végzett a Bács megyei csapat.

 

A minket érintő mérkőzések jegyzőkönyvei:

1. Jász - Nagykun - Szolnok megye - Bács - Kiskun megye:

https://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=714197

2. Bács - Kiskun megye - Pest megye:

https://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=714200

3. Békés megye - Bács - Kiskun megye:

https://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=714202

4. Bács - Kiskun megye - Csongrád megye:

https://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jegyzokonyv_nez.asp?p_merk_id=714204